2. fejezet

Hazamentem. Will, a 12 éves öcsém már otthon volt, TV-t nézett. Amikor meglátott, odajött hozzám és megölelt. Ez már alapból fura volt, de amit mondott mellé…

- Meredith… tudnod kell, hogy nagyon szeretlek. – Ahhaaa…

- Will, mit csináltál már megint? – kérdeztem reflexből.

- Naaa, miért hiszed azt, hogy csináltam valamit, csak azért mert azt mondtam, hogy… - közbevágtam:

- Will, ismerlek. Na, mondd csak, mi történt?

- Hát az úgy volt, hogy… áthívtam pár haveromat, hülyültünk egy kicsit és hát az akváriumod repült egy picit… - próbált sajnálkozó arcot vágni, de láttam, hogy magában vigyorog.

- William Payne! A halam! ááááááááááááááá… elegem van belőled. Mr. Bubble volt a kedvenc halam, és ha te nem intézed el, akkor még élt is volna… 1-2 napot… Remélem, tudod, hogy a saját zsebpénzedből fogsz újat venni! Nem hiszem el… miért van ilyen idióta öcsém?! És amúgy anya megengedte, hogy átjöjjenek az elmebeteg haverjaid??? Mert szerintem nem…

- Hát… nem. DE Lucy is át szokott jönni csak úgy! – próbálta menteni a helyzetét.

- Igen, ez igaz. DE Lucy-vel nem szedjük szét a házat! ÉS nem gyilkolunk halakat!!! – azt hiszem, ez volt az utolsó ’mindjártmegölömazöcsém-rohamom’… legalábbis ma. – Na jó, én a szobámban leszek.

Ja, igen, kb. 5 percig voltam a szobámban… aztán kimentem Will-hez, és együtt tévéztünk, mintha semmi se történt volna.

Ekkor csöngettek.

Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Nem volt ott senki… csak egy levél a lábtörlőn. Nem volt megcímezve, csak ennyi volt a borítékra írva: Meredith-nek. Kibontottam… persze már tudtam, ki a feladó. Matt, ki más…

„Meredith! Segíteni talán nem tudsz, de beszélhetnénk, ha gondolod…”

Hát… ez fura volt. De azért elmentem. Will-nek azt mondtam, hogy Lucy-nél leszek, és majd jövök. Valamikor.

Amikor odaértem az öreg házhoz, a bútorok már nem voltak kint, de Matt sem. Felmentem az ajtóhoz, miközben a régi, nyikorgó lépcső vészjósló hangokat adott ki alattam. Bekopogtam, mire az ajtó magától kinyílt… nem volt zárva. Nem mentem be.

- Matt…? – kérdeztem óvatosan, halkan.

- Szia, Meredith! – szólalt meg Matt vidám hangja… mögöttem. Kis híján felugrottam az ijedtségtől.

- Megijesztettelek? – kérdezte ártatlan arccal. Áááá, nem… - Bocsi!

- Khm. Én nem ijedtem meg. – mondtam.

- Ahha… - válaszolt – tudtam, hogy eljössz! – Na, ezt nem tudtam mire vélni.

- Honnan is tudtad…? – kérdeztem.

- A lányok már csak ilyen kíváncsiak – mondta, de az ’eztmostugyenemgondoltadkomolyan’-nézésemmel lefagyasztottam az arcáról a vigyort.

- Szóval… miért is akartál beszélni velem? – kérdeztem, még mindig picit sértődötten.

- Csak úgy – mondta egy laza mosollyal az arcán – Na jó, igazából… Azért, mert… egyszerűen érdekelsz. Olyan nyíltan közeledtél, mégis úgy érzem, hogy tele vagy titkokkal. És én szeretem a titkokat… általában meg is fejtem őket. A te titkaidat is meg akarom fejteni. – az arcáról nem tudtam leolvasni semmit… és őszintén, fogalmam sem volt, hogy erre mit válaszoljak.

- Tudom, hogy bunkónak tartasz – folytatta – tényleg nem voltam túl kedves hozzád… Sajnálom.

- Azt hiszem, megértem – mosolyogtam rá – de lehet hogy nekem sem kellett volna ennyire nyomulni… - mindketten felnevettünk. – Amúgy egész normális tudok lenni… néha.

- Hát, remélem, egyszer azt az énedet is megismerem. – mondta viccelődve.

- Matt… kérdezhetek valamit?

- Persze. – felelt meglepetten.

- Miért költöztél ide? Várj… inkább úgy kérdezem, miért pont ide, ebbe a házba? Igen, tudom, a múltkor mondtad, hogy örökölted, de…

- De te túl sokat agyaltál rajta, ezért rájöttél, hogy más van mögötte. – fejezte be a mondatot helyettem.

- Valami ilyesmi… - motyogtam zavartan.

- Nem hazudok túl jól, mi? – kérdezte nevetve.

- Nem igazán – válaszoltam. – Szóval, mi az igazi ok?

- Ha nem haragszol ,ezt most nem mondanám el. Majd talán…egyszer elmesélem. De még nem érzem úgy…

- …hogy igazán megbízhatsz bennem? Értem. – mondtam. Erre nem mondott semmit. Hosszú percek teltek el anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Végül Matt megtörte a csendet.

- Kezd hűvös lenni… Ha gondolod, bemehetnénk.

- Miért is ne…? – válaszoltam.